Ötletláda

Személyes kedvenceim azok a reklámmegoldások, amik az átlagember számára is értelemezhető, mögöttes magyarázatot nem kívánó, a mindennapi életre támaszkodó példákba szövik bele az üzenetet. Nem kell lefodítani őket, nem kell magyarázni - önmagukban érthetőek és átérezhetőek. Ha elsőre nem is tűnik bonyolultnak azért egy ilyet megálmodni, azonban a serpenyő másik felében ott vannak a reklámügynökségi dolgozók mumusai: a határidők, a büdzsé, a mindennapi robotban elvesző "nyitott szem". Főleg az utóbbi az, ami a "szikrához" kell. Egy irodában üldögélve nehezen érezzük át a célcsoport mindennapi életét, ha a taxiban utazunk egyik tárgyalásról a másikra ritkán halljuk őket beszélgetni és megélni se tudjuk velük a mindennapjaikat. Ha pedig nem éljük meg, akkor nehezebben találjuk meg ezt a közvetlenséget.

Mielőtt egy ötletet megírok, igyekszem egyrészt a lehető legjobban körüljárni a témát, másrészt alszom rá párat, hogy tényleg van-e benne racionalitás. Így az ötletmorzsák 90%-a a kukában végzi. Pedig ennek a blognak pont nem ez a célja, hanem hogy motiváljon, gondolatot ébreszen másokban is és a közös gondolkodásból esetenként produktum is szülessen vagy csak tökéletesedjen az. Ezért úgy döntöttem, hogy a ládának csinálok egy kistestvért, az Ötletdobozt, amibe ezeket az ötletmorzsákat fogom pár szóban/mondatban megírni. Használjátok egészséggel: otletdoboz.tumblr.com

Elsősorban Kínában lett nagy divat a Tuángòu (团购), azaz a csoportos vásárlás. Ennek lényege, hogy az egyéni vásárlások helyett az azonos terméket vásárlók együttes erővel próbálnak minél nagyobb kedvezményt elérni a kereskedőnél.

Nem hiszek abban a csodálatos világban, ahol megszűnik az autó és az összes elintéznivaló bekerékpározható távolságba kerül, nem hiszem, hogy csak szánkónál kisebb tárgyakat szeretnék szállítani és hogy mindenki zöld parkokba tudna költözni, ahová két etetés közötti idő alatt csak leruccanhat a kisbabájával mindenféle logisztikai probléma nélkül. Különben mi a túróért lenne autó? De azt sem gondolom, hogy csak az autóval való közlekedés a megoldás.

Miközben okosok azon törik a fejüket, hogyan tudnák rávenni az autósokat arra, hogy használják inkább a tömegközlekedést, milliókat dobnak ki mindenféle lehetetlen megoldásra. Akkor most én is előállok egy ilyennel, teljesen ingyen.

A kedvenc részem a bevásárlásokból amikor a kocsi végre üres és elindulhat a rodeózás a kocsigyüjtő felé. Jól meg kell lökni a kocsit, aztán felpattanni a végére és hajrá. De gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

Egy malajziai ismerős flickr galériájában találtam egy érdekes képet, ahol valódi falra mászik egy férfi és egy gyerek. persze nem a "pókember" legújabb akciójáról van szó, hanem klasszikus falmászásról, autentikusabb környezetben. Ha megnézitek a (manipulált, de valódi) képet, akkor látszik, hogy itt nem az idehaza népszerű mesterséges sziklafalról van szó, hanem egy valódi falról - téglákkal, ablakkal stb. A dolog akkor vált számomra posztgyanússá, amikor rákérdeztem egy másik ismerősnél aki aktív fal- és sziklamászó, hogy halott-e már hasonlóról és nemleges választ kaptam. Pedig hasonló épületekből, gyárakból nálunk sincs hiány.

2008 végén 100 lakosra már 122 mobil-előfizetés jutott idehaza (KSH), így akár azt is mondhatjuk, hogy már mindenki zsebébe ott lapul egy mobil. Persze ezt nem azt jelenti, hogy ugyanannyian ki is tudjuk használni a legtöbb lehetőséget, ami egy-egy ilyen készülékben rejlik. A mobiltanácsadó az a nagy türelemmel és edukációs képességgel megáldott személy lehetne, aki mindazt a tudást, ami egy ilyen telefonban lakozik képes átadni egy átlagembernek is. Próbáld ki szüleiden, nagyszüleiden az alapfunkciókon túli lehetőségek bemutatását - ha utánad tudják csinálni, olvass tovább. :)

Kisebb-nagyobb motoros klubbok és közösségek szerte az országban vannak. Azok, akik rendszeresen interneteznek is előbb-utóbb megtalálják a társaságukat, akár egy topikban, akár egy saját fórumon. Persze ettől még nagy marad az ország és ismeretlenek az arcok. A budapestiek talán előnyösebb helyzetben vannak azzal, hogy könnyebben megtalálják saját márkatársaikat. Azonban egy kisebb településen lakónak ez már korántsem ilyen egyszerű.

A hazai gazdasági válság megoldása kezd a focira (vagy a marketingre) hasonlítani: mindenki ért hozzá, vagy legalábbis úgy gondolja. Politikai pártok, szakmai csoportok, fórumozók és boltban sorbanállók mind tudják, hogy mit NEM kellene csinálni - de hogy mit IGEN, arról szinte mindenkinek csak ködös elképzelése (vagy annyi se) van. Mivel így sikerült igen mélyre ásni magunkat szerintem már az sem lenne gond, ha meghallgatnánk másokat - ők mit kezdenének velünk? Az ír ideascampaign.ie website talán pont ezen gondolat alapján született meg.

Azon tűnődtem, amikor a Szonda Ipsos válsággal kapcsolatos kutatását olvasgattam, hogy miközben a válaszadók úgy vélik, hogy vissza kell fogni a mindennapi kiadásaikat majd a jövőben aközben a "közlekedés, autófenntartás, benzinköltség" kiadásának mérséklésére adott válaszban 29%-a megkérdezetteknek "nem várható változás" választ adta. Ami nem tűnik talán magasnak, azonban ez a második legmagasabb (a gyógyszerek, eü-i termékek után)! Ha jól rakom össze a képet ez azt jelenti, hogy miközben az újautó eladások zuhannak a már meglévő gépkocsink használatától nem szívesen válnánk meg. Akkor kinek is lenne érdeke és lehetősége a gépkocsiállomány növelése, fenntartása?

Korábban már írtam arról, hogy az emaileket a tartalmának "hangulata" szerint is lehetne osztályozni. A recessziótól hemzsegő információáradat elől hasonló gondolat született meg a fejembe a hírgyűjtő oldalakkal kapcsolatban is.

Minden márka kommunikációjának egyik alapja a célcsoportjának (helyes) meghatározása. Ez a koordinátarendszere annak, hogy hogyan szólítjuk meg a látogatóinkat/fogyasztóinkat, mit és hogyan mutatunk be nekik. A célcsoport meghatározás egyik rákfenéje, hogy egy behatárolt szegmensre kell fókuszálnunk és azok a niche fogyasztóink, akik nem tartoznak ehhez a masszív réteghez sokszor nehezebben tudnak azonosulni a tartalommal - hiszen nem hozzájuk szólunk. A célcsoport prekoncepciója természetesen fontos és helyes, azonban egy márka poziciójának és kommunikációjának kiszélesítésével újabb csoportokat vonhatunk be a vásárlói körünkbe. Ez rendszerint olyan költségeket emészt fel az offline kommunikációban, amiért nem éri meg. Ráadásul az offline kommunikációban, természetesen, nincs lehetőségünk a tartalom ilyen mélységű testreszabására, azonban online ezt könnyedén megtehetjük.

A Karácsony egyik kellemetlen mellékterméke a nagytakarítás. Ilyenkor bukkan a kezünkbe mindaz, amiről azt hittük majd jólesz vmire vagy elolvassuk majd vmikor. Az egyik ilyen találmány nálunk egy Bangkokban vásárolt ázsiai dizájntrendekről szóló könyv volt. Ötletláda viszonylatban nem is maga a könyv elsősorban az érdekes, hanem a csomagolása.

A modern munkavégzés egyik legundorítóbb mellékterméke a dobozolt kaja. Ezt a silány étkezési "kultúrát" lehet még fokozni a termék dobozból való elfogyasztásával. Azért ezt igyekszem kerülni és ha lehet inkább egy tányérért nyúlok. Az egzotikus falatokat persze igen nehéz kioperálni a műanyagból; marad a kiöntés és így szokott szinte mindig a feltét alulra kerülni. Csodás érzés kikaparni alulról a húst/szószt, úgy tűnik nem csak nekem... :/

 Várod már az év végi utolsó munkanapot; messzinek tűnik még a nyári vakáció; túl sok van még hátra a próbaidődből - vágod már a centit? Aki volt katona, az biztos emlékszik arra az időszakra, amikor előkerült a centiméter és naponta az olló. De talán egyre kevesebb az aki uniformist húzott annak idején, és egyre többen üldögélünk a gépek előtt várva, hogy eljöjjön '"az a nap". A Facebook magyarítása és az iWiW app-ok megjelenése talán megfelelő felületet biztosítana egy centi vágó programocskához is. 

Nagyon jó olvasni és hallani olyan közösségi kezdeményezésekről, amik nem egy céghez, hanem valóban a közösséghez kötődnek - nagy híve vagyok ennek. Ezért is tetszik a Bloggerunió kezdeményezés, ami egy régi Ötletláda poszt még tökéletesebb és a mai lehetőségekre még jobban reflektáló megvalósulása lehet vagy a Turulmeme példája, ami talán iskolapéldája a közösségi fejlesztésnek. Viszont beleakadtam ennek egy talán még izgalmasabb, szervezettebb formájába a Startup Weekend projektbe.

Bár Magyarország ma már legkisebb mértékben sem nevezhető ipari országnak, azért gyárak még vannak. Ha más nem, üresek. A vállalkozás lényege, hogy a turistákat elviszed ezekre a helyszínekre, körbevezeted őket, elmeséled, hogy mit látnak( vagy mit láttak volna korábban). A "hogyan működik" mai reneszász világában több felfedezni és (újra)megismernivaló is akad. Ez a fajta turizmus, egyébként egy másfajta perspektívából mutatja be a meglátogatott várost, országot - amire sokan vevők lehetnek (pl. amatőr fotósok is).

A kerékpározás nem csupán egy egészségesebb közlekedési forma, hanem a turizmus egy formája is lehet. Ha ismered a városod vagy szeretsz a természetben biciklizni, ismered a legszebb vagy legtechnikásabb helyeket, akkor kipróbálhatnád magad kerékpáros idegenvezetőként is akár. Mérd föl saját fizikai kondíciódat és felkészültségedet és keress hazai vagy külföldi csapatokat/személyeket, akik szívesen ellátogatnának városodba és egy profi túravezető segítségével szeretnék megismerni azt. Ha az aszfalt helyett a hegyeket szereted és mountain bike-al kerekezel plusz élményt nyújthatsz vendégeidnek.

Új tematikával egészül ki hamarosan az Ötletláda és ha tetszik folymatosan frissülni is fog. Olyan vállalkozási ötleteket is igyekszem megosztani veletek a jövőben a jelenlegi gondolatok mellett, amikbe akár hobbiszinten, akár munka után vagy hétvégén is belevághattok. Vagy ha nem is vágtok bele, azért új gondolatokra és tettekre sarkallhat benneteket - hiszen az Ötletládának leginkább ez a célja.

Minden évben télen belevágok egy diétába (rendszerint az 1000 kalóriásba) ellensúlyozandó a tavasztól őszig tartó gasztronómiai felfedezőtúráim eredményét. Ennek megkezdéséről, jó közösségi polgárként, írtam is a Turulcsiripen (ami a magyra Twitter). Természetesen, jöttek is a jótanácsok, milyen diétát lehetne még csinálni és hogy a mozgás mennyire fontos. És valóban.

Többen írtak már arról, hogy Google Reader (GR) 'shared items'-ek mennyire változtatják meg a tartalmak elosztását, illetve mennyire alakítanak ki újraelosztást. Jómagam is lelkes híve vagyok GReadernek és általában a 'share with note' funkcióval használom. A GR megosztott tartalmai úgy működnek, mint az iwiw üzenőfala: az ismerőseid látják a megosztásaidat, azonban azok, akik nem szerepelnek a GMail/GTalk kontaktlistádban már kiesnek a látómeződből - ezzel viszont olyan emberek megosztásait és kommentjeit csak áttételesen olvashatod, akik nem a te ismerőseid. Őket követni nem tudod. És úgy érzem pont ez az egyik hátránya a rendszernek (egy másik nagy, hogy egyáltalán nincs mérve egy-egy megosztó olvasottsága, a linkek továbbosztásának követési lehetősége - de ez már egy másik poszt témája lehetne). De akkor milyen megoldást lehetne erre találni?

 Azok közé a férfiak közé tartozom, akik előszeretettel nyitogatják a hűtőt. Végigpásztázzák, hogy mi a kínálat és impulzus alapon veszek ki belőle valamit. Mondanom sem kell, hogy a feleségem csöppet sem örül ennek a kedvtelésemnek. De milyen lehetne akkor álmaim hűtője?

Hátizsákos turistaként az egyik kedvenc szolgáltatásom az önkiszolgáló mosoda volt. Nem kellett tonnányi ruhát cipelni magunkkal, olcsó volt és a várakozási időt kihasználhattuk, hogy beszélgetünk/ismerkedünk másokkal. Ezért is örültem meg, amikor ezt a cikket olvastam – bár filléres szolgáltatásról ebben az esetben még bőven nem beszélhetünk. Ezért inkább azon gondolkodtam, hogyan lehetne népszerűsíteni a mosodát, hogyan lehetne kihasználni a teret?

Mint mindenki másnak nekem is vannak kedvenc blogjaim, híroldalaim, amiket RSSből napi szinten követek. Ezek azok, amiknek cikkeit meg szoktam osztani másokkal, amiknek a linkjeit elrakom magamnak - azaz olyan oldalak, amiknek tartalma érdekel vagy a szerző stílusa tetszik. Pár íróval, bloggerrel kapcsolatban is vagyok és ilyenkor óhatatlanul ajánlok témákat, amikről szívesen olvasnék, mert érdekel a szerző véleménye, szemszöge vagy mert specialistája a témának. Ez volt az amit kicsit továbbgondoltam és egy olyan rendszer jutott eszembe, ahol kiegészülhet a szerzőtől az olvasó felé való kommunikáció.

A saját blog egyes elemeinek méréséhez ma már számtalan eszköz közül választhatunk, akár a blogszolgáltatók rendszeren belüli megoldásaiból, akár más ingyenes (Google Analytics, Feedburner, Clicktale stb.) vagy fizetős rendszerekből. Ezek közül én is kipróbáltam már jópárat és van, amit használok a mai napig. De valahogy vagy túl kevés vagy túl sok információhoz jutottam. Az általános mérési rendszerek minden típusú oldal mérésére alkalmassak - és nekem egy (személyes) blog valahogy nem tartozik a "minden típus" közé. De milyen eszközökből állhatna egy blogokra optimalizált mérési rendszer?

Nem csak minket érint egyre kellemetlenebbül, hogy emelkedik az üzemanyag ára. Az egyre növekvő fogyasztói elégedetlenség ellensúlyozására a forgalmazók is megpróbálnak alternatív megoldásokat kitalálni. Ma olvastam a Inventorspot és a Mashable oldalakon, hogy a MyGallons.com egy "fizess most, vásárolj később olcsóbban" rendszert vezetett be.

Ahová a királyok is gyalog járnak, ott egy idő után el szokott fogyni a felhasználható papír a kemény kartontekercsről. Ilyenkor ott árválkodik kezünkben a bosszantó bizonyíték és a felismerés, hogy valaki/mi nem cserélte/ük ki időben. A guriga ilyenkor szomorú véget ér és a szemetesbe hajítva fejezi be gyors pályafutását. Pedig a bosszúság helyett örömet is jelenthetne egy elfogyott tekercs.

Doransky linkmegosztásról szóló post-ját olvasgattam, és azon gondolkodtam, mint a Google Reader share, illetve share with note gombjainak nagy rajongója és lelkes felhasználója, hogy mennyi minden jön még nekem, amit utána megosztanék másokkal. Az RSS etetőkön kívül a legtöbb ilyen anyag email-ben érkezik.

Tegnap a Zone Club Vásárlásfüggők című műsorában lettem figyelmes egy teljesen eladósodott, de továbbra is kényeskedő angol hölgynek nyújtott megoldásra. A lány annyira úszott az adóságban, hogy a házát is el kellett adnia, viszont a bent kévő bútorokat nehezen vitte volna át egy albérletbe, és erős érzelmi szálak is kötötték a már megszeretett és belakott ingatlanhoz.

A Facebook-ban van egy olyan szolgáltatás, amivel úgy hívhatjuk fel magunkra a figyelmét valakinek, hogy nem akaszkodunk rá rögtön ismerősként. A poke (szerencsétlenmagyarul: bökés) lényege, hogy a megbökött illetően látja az adatlapunkat, mi viszont visszabökésig nem látjuk az övét. Ez a funkció rendkívűl hasznos és sokkal udvariasabb, ha nem vagyunk benne biztos, hogy az, akivel fel szeretnénk venni a kapcsolatot kiváncsi ránk. Szívesen látnék egy ilyen funkciót a levelezőmbe is.

Amíg idehaza még a vakokat segítő lámpák kattogása is zavar egyeseket, addig máshol elképzelhetetlen, hogy a főbb útvonalakon lévő járda építésekor ne építsenek nekik segítséget.

Ha autóval megyünk vásárolni egy nagyobb bevásárlóközpontba, akkor már bevett gyakorlat, hogy az első parkolási óra (vagy a teljes parkolás) ingyenes. Sajnos Szerencsére nincs mindenkinek autója, így azokba a plázákba, ahová nem jár saját (ingyenes) busz, oda kifizetjük a jegy árát.

Kis hazánk hírfolyamában kevés olyan gazdasági/politikai hír jelenik meg, ami ne lenne fekete és fehér színben is tálalva, szintén népszerű sport a hírekre való reagálás, cáfolat, bocsánatkérés. De olyan is előfordul, hogy ugyanazon a napon két különböző sajtóorgánum (jaj!) két egymásnak ellentmondó hírt közöl le. Ezeket a hírgyűjtő oldalak szépen egymás alatt felsorakoztatva az olvasóra bízzák annak eldöntését, hogy éppen melyik cím vonzóbb számára. Pedig érdekes és mókás kalandokba bocsátkozhatunk a hírek egymás mellett olvasásával.

Nehéz reggelem volt. Karma Felejtsük el a sajtóközleményeket! po(dca)st-ja után nézegettem át a feedjeimet és akadtam mindjárt egy gyöngyszemre. Azt hiszem ha valaki a két linket a fenti sorrendben megnézi (meghallgatja), akkor rögtön a legmélyebb PR bugyrokban találja magát és megérti Karma kirohanását. Azoknak, akinek meg még ezek után sem esik le a tantusz, egy lelkes PR-os & programozó páros csinálhatna egy őket kielégítő rendszert.

A Twitter konkurenseként felbukkant Plurk.com-ot rövid használat után nem zártam teljesen a szívembe. Az idősáv egy chates/mikroblogolásos rendszerben számomra nem hordoz lényegi információt, magát az üzenetet tartom fontosabbnak - azt pedig a Twitter API-jára épülő Turulcsirip tökéletesen megjeleníti. Viszont azon gondolkodtam, hogy mégis hol lehetne az idősávos megjelenítésnek fontos szerepe.

Régóta lelkes híve vagyok az RSS olvasóknak. Könnyebb, lágyabb, jobb érzés. Kivéve azokban az időkben, amikor valami nagy - engem egy csöppet sem érdeklő - konferencia, esemény, bejelentés történik. Ilyenkor jó copy-paste szokás szerint a vezető és kisebb blogok/híroldalak az unalom határán is túl ugyanazt ismételgetik.

Egyik kedvenc Google szolgáltatásom a Maps. Egyrészt jópofa megnézegetni, hogy hol lakom/dolgozom, másrészt motorostúrákon ideális a társakkal való egyértelmű egyeztetéshez az útvonalterv vagy találkozási pont kijelölésekor. A Maps azonban akkor használható igazán, ha frissek az információk. Szerencsére a Google időről-időre frissíti a tartalmát. Ez adta az ötletet, hogy a korábbi képeket is elérve akár időutazásban is részt lehetne venni.

Szinkronizált televíziós világunkban néha értelmetlennek tűnhet a "műsorunkat feliratozva is megtekintheti a teletext ... oldalán" felhívás. Legalábbis annak, aki nem siket. Azonban miért nem lehet ezt a funkciót a hallók számára is hasznossá tenni? Mondjuk úgy, hogy idegen nyelvű feliratot kaphatnánk a filmek/műsorok alá.

Szerencsére viszonylag sokat utazgattam külföldre és ilyenkor néha túristaként elfog az érzés, hogy "de jó lenne itt élni". Persze tudjuk, hogy teljesen más egy országot pár hét alatt a külsőség alapján megismerni és más a szürke hétköznapokba belesüppedni. De miért ne adnánk meg magunknak az esélyt?!

Egyre több "beszédes" doménnal találkozok, ami nem a cég nevét, hanem annak fő tevékenységére utal vagy éppen a termékre, amit árulnak. Őszintén szólva a "nagy márkákon" kívül nem is nagyon érdekel, hogy az adott terméket ki árusítja ha annak ára és minősége az én pénztárcámnak és igényemnek megfelelő. Amikor saját online boltot vagy oldalt szeretnénk nyitni az egyik fő kérdés, hogy megtaláljuk a megfelelő nevet - ami egyértelmű, beszédes és megjegyezhető. De hogyan is tehetjük mindezt?

Talán nincs is olyan ember a földön, akinek ne szakadt volna le egyszer is a gomb a ruhájáról. Ugyebár elvileg ez nem gond, ha rögtön észrevesszük, amikor elhagyjuk vagy kaptunk pótgombot. Elvileg. Mert a gomb visszarögzítéséhez cérna és tű is kellene.

A megemelt közlekedési bírságokkal igen komoly pénzekbe kerülhet egy-egy gyorshajtás. Mivel motorozom, ezért aktívan követem a motoros fórumokon és oldalakon ennek a visszhangját. A legtöbb hozzászóló egyébként támogatja a szigorítást, de szkeptikus: nem hisz abban, hogy mindenkitől beszednék, nem hisz abban, hogy arra fordítanák, amire kellene (pl. utak minőségénak javítására) és főleg nem hisz abban, hogy nem igazságtalan sarc szinten fog működni. De mi is lehet ebben az igazságtalan és hogyan lehetne ezen valami interaktív felülettel és nénmi civil munkával segíteni?

Sajnos, a hétvégémet ismét a fogorvosom székében tölthettem. Aki rendszeresen jár fogorvoshoz, annak már nem félelmetes dolog amint a maszkos ember közel hajol hozzá vagy amikor a gépnek furcsa hangja lesz. Sokkal inkább unalmas és ugyanakkor stresszes. Azt, hogy a fogorvosoknak jók a fogaik, de legalábbis ritkán járnak fogorvoshoz mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a páciensüket teljesen ingerszegény közegben fúrják-faragják.

Előfordult már, hogy a családi fotón egy olyan arcot találtatok, akit nem tudtatok hova rakni? A nyaraláskor/bulin készült képen egy ismeretlen arc is szerepelt? Közös képet készítettetek a táborban, de a nevére sem emlékszel már a lánynak/fiúnak? Szerinted te hány japán túrista fotóján vagy rajta? Vicces, aranyos a dolog, de ki a fene lehet ő? Talán az internet segítségével kideríthető lenne.

Lassan finisébe ér a Karácsonyi pénzköltéses láz és kiderül, hogy a sebtiben nagy odafigyeléssel kiválasztott ajándékok mennyire tetszenek nekünk és az ajándékozottaknak. A sapka, sál, plazma TV, iPod, iwiw meghívó vajon tényleg a legjobb ajándék volt, amit adhattál vagy kaphattál? A mosolyok mögött csak összetört álmok bújnak meg vagy őszinte öröm tükröződik az arcon? Hányan vagyunk, akiknek a Jézuska ugyanazt hozta?

Lassan már senki nem tudja, hogy pontosan hogy is állunk lyuk-ügyileg: ismét csak gödrünk lesz vagy kapunk bele metrót is?! Az Ötletláda nem bíz semmit a véletlenre és alternatív megoldásokat ajánl és kér tőletek az újabb pesti csoda jövőbeni újrahasznosításához.

Manapság már annyi mindent örökbe lehet fogadni kishazánkba: gyereket már igen régóta, az állatkerti örökbefogadás sem címlapsztori, a napokban kiderült, hogy egy komplett falut is örökbe adnának. Közben pedig ott vannak a fenyőfák, amik a lelkes megmentők aggódó tekintete mellett válnak Karácsonyfává - szerencsétlenebb esetben tőből kivágva vagy konténeresen visszaváltós verzióban, szerencsésebb (?) esetben használat után a kertbe kiültetve. Az aggódóknak egy alternatívát nyújthatna viszont a kettő mashup-ja: a Karácsonyfa örökbefogadás.

Régi vágyam volt, hogy az Ötletládába ne csak ötletek kerüljenek, hanem olyan on- és offline startup-ok, melyek érdekesek, egyediek, tanulságosak és inspirálók. A gondolatokat az élet általában utánköveti, úgyhogy Szántó Gábor jóvoltából én is meg lettem invitálva vasárnap egy jó kis Tagmasterz lövöldözésre. Hogy mi is ez a játék, azt a weboldalon megtaláljátok, azt hogy mi is történt a vasárnapi napon Benedek, Gábor, kelt és Nándi is megírta már. Én inkább a kulisszák mögé kukucskáltam be és kérdeztem meg Gábort, hogy akkoreztmostittmégishogyan?

A tegnapi BKV-zás, nyirkos idő és egy tömeges esti parti eredménye, hogy cirka fél nap alatt sikerült összeszednem vmi jó kis torokfájós nyavalyát. Hiába igyekszem vigyázni magamra, ha mások nem teszik ezt és keresztül köhögik a teljes járművet (ahová fel sem szállhatnának!) és még hírből sem ismerik a "zsebkendőbe köhögj, tüsszögj" óvodai tanítást. Vagy ha már abba is törlik az orrukat utána nem mosnak kezet és úgy adják ki az ételt.

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy télen is nagyon szeretek szeretnék fagyizni. Persze a bezárt fagylaltozók ezt a vágyamat leggyakrabban átkonvertálják jégkrémezéssé. A városban a fagylaltos pultok hónapokig zárva állnak, gyakran még a komplett üzlethelyiségek is csak porosodnak. Értem én, hogy hidegebb van, mint nyáron, de talán lehetne olyan terméket előállítani, ami hosszabb szavatosságú, esztétikus és finom - és még ilyenkor is megveszik (ha más nem divatból). És ugyebár ott van a globális felmelegedés... ;)

A fizikális világban ha miénk egy tárgy és megunjuk el tudjuk adni, vissza tudjuk váltani egy másikra. Vannak külön boltok is arra, hogy megunt CD-inket, PS2 játékainkat kis ráfizetéssel becseréljük egy másikra. Miért nem működik hasonló model a virtuális javakra?

Lakásnézőben vagyunk, ami egyáltalán nem egy egyszerű projekt. Valószínűleg a vevő mellett az eladónak is sokszor fáj a feje, hogy mennyiért tudja értékesíteni ingatlanját. :) Persze, vannak akik azzal foglalkoznak, hogy megbecslik az árat, meg lehet nézni a helyi ingatlanközvetítő kínálatát és az interneten is körbenézhetünk. Csakhogy nincs két egyforma lakás/ház - valamelyiket a jobban kedvelik az emberek, valamelyiket kevésbé. Ez a fajta "kedvelés" viszont piaci ára alakító tényező lehet. De honnan tudjuk meg, hogy a hatalmas reklámzajban és túlkínálatban mitől tudunk mégis jobb árat elkérni, mitől tudjuk vonzóbbá tenni az ingatlanunkat?

A hideg és az év első hóesése mindenhol beszédtéma, nincs ez máshogy a Twitteres közösségben sem. _original adta az ötletet, hogy ha már úgyis annyira sok fölösleges hó esik, akkor egy közösségi oldalon igazán megoszthatnánk másokkal, akik valamilyen oknál fogva erre vágynának.

Kuala Lumpurban voltunk a nejemmel, amikor egy furcsa áruházi akcióba botlottunk. Egy nagy ruhaáruházban akcióztak, méghozzá nem is akárhogy: 50-75%-os kiárusítás volt. Persze, hogy talált a felségem magának való ruhát. :) Amikor a kasszához mentünk, akkor mondták, hogy köszönik a vásárlást, töltsünk ki egy kérdőívet és mondjuk meg hol szeretnénk átvenni a ruhákat.

Ha vállalkozásba kezdünk az egyik alapvető kulcsmomentum önmagunk megnevezése, illetve a vállalkozásunk elnevezése - az online üzleti életben ez elsősorban egy jó domain nevet jelent. Igen ám, de mi van akkor, ha hőn áhított domain név már foglalt? Ekkor jönnek az alternatív lehetőségek: kitalálunk egy másikat, megpróbáljuk megvenni vagy például a hamarosan lejáró domain-ek környékén nézelődünk... A domain azonban csak az első lépcső, aki foglalkozik keresőoptimalizálással az jól tudja, hogy egy jól felépített vagy régebben üzemelő oldal sokban egyszerűsíti a munkát és gyorsabban eredmény érhető el vele. OK, de hogyan szerezhetjük meg a vágyott nevet és egy ilyen oldalt egyszerre? Ráadásul úgy, hogy nem megy rá ingünk-gatyánk?

A nemzeti ünnep kapcsán jutott az eszembe, hogy régebben (is) kiraktuk a zászlót a házunkra, kitűztük a kokárdát március tizenötödikén a kabátgallérunkra megemlékezve és a tiszteletünket kifejezve a régebbi generációk önfeláldozó tettei előtt. Én legalábbis még mindig megteszem. De ez valahogy kimaradt a virtuális létünk leképezéseiből, a blogunkból, a Myspace vagy Facebook oldalunkról stb.

Közeledik az év vége és ilyenkor megindulnak a következő év nagy durranásainak és trendjeinek jósolgatásai. Igy volt ez az elmúlt évben és így lesz ez az idén is (ezt jósolom én). De ki emlékszik már arra, hogy pl. az Index az iPOD halálát, a Microsoft kézikonzolpiacon való megjelenését vagy Konrád erősődő mobilmarketinget prognosztizált 2007-re...? És hogy kinek mi jött be? A kollektív emlékezet és az archívumokban túrkálás helyett egy viszonylag egyszerű alkalmazással meg lehetne tudni.

Aktív álláskeresésben vagyok - úgyhogy, akinek pont egy ilyen fickó kellene szóljon bátran ;)  -, és így van szerencsém végigjárni a hunter-ek útvonalát: álláskereső oldalak > fejvadászok > telefonban lévő számok > szelektált névjegykártyák > social network oldalak. A ösvényt járva találkoztam a következő jelenséggel: a hagyományos közösségi oldalakon (pl. iwiw, facebook) nincs olyan mező, hogy valaki milyen álláskeresési stádiumban van. Meg lehet adni, hogy milyen a családi állapota és egyes helyeken azt is, hogy milyen a politikai/vallási nézete, milyen nemű társat keres, de azt, hogy nyitott-e a váltásra vagy aktívan keres-e munkát, nem.

Az irodaházakban vagy átláthatatlan ipari parkokban dolgozók egyik fő ismertetőjele a nyakukban fityegő kis kártya, ami ugyebár a halandók által megközelíthetetlen területek elérését biztosítja a bennfenteseknek. Még szerencse, hogy van a kártyán kis céges madzag, így legalább mindenki tudja, hogy ebédnél kivel miről csacsoghat. Ez rendben is van, de tényleg csak azért hordunk magunknál egy kártyát, hogy nyitogathassuk az ajtókat?! Pedig annyi mindent lehetne velük csinálni...

A népszerű ebédidős helyeket onnan lehet megismerni, hogy az utcán is kígyózik az öltöny és kiskosztüm sor. A sorbanállás nem a legkellemesebb dolog, de ha barátokkal megyünk el lehet ütni az időt (ráadásul rengeteg pletykát el lehet kapni a sorban állóktól). Nekem általában ezekkel a helyekkel 2 problémám volt: nem tudtam, hogy mi van az étlapon a sorból és kapkodni kellett a pénztárnál.

A weboldalak nem kötött formátumok és méretek, nem kell a lapzártáig kitalálni, hogy mi is fog bekerülni a lapba és eldönteni, hogy hol lesz rá még hely. A hirdetési felületek is viszonylag könnyen bővíthetőek, ha más nem a hirdetések rotálásával ugyanazon a helyen. Igy szinte mindig van hely arra, hogy esélyt adjunk másoknak arra, hogy megjelenjenek az oldalunkon. Ezen az elven működnek pl. a banner csereprogramok is. De mi lenne ha ezt a felületet úgy "értékesítenénk", hogy a mi (ill. a site-unk) társadalmi felelősségvállalását, a karitatív szemléletünket a nonprofit/civil szférával összehoznánk?

Az emailek a mindennapi kapcsolatainkhoz tartoznak - már az idejét sem tudom,  mikor írtam utoljára valódi képeslapot vagy levelet valakinek, miközben van, hogy egy nap akár száz levelet is küldök. A levélről megérkezésekor, olvasás előtt számos dolgot megtudhatunk: ki küldte, mikor, van-e hozzá csatolmány, prioritásos vagy sem stb. Viszont, a tartalmáról vagy hangvételéről akkor lesz tudomásunk, ha már megnyitottuk.

Egyre inkább környezettudatossan élünk. Figyelünk, hogy ne dobjuk el a szemetet, fontosabb, hogy mit veszünk és igyekszünk a szemetünket is szelektíven gyűjteni. Igen ám, de ahogy a köztisztaságiak kocsijára is írva van volt: nem minden hulladék szemét - ráadásul van, ami még pénz is! Ilyen a visszaváltható üveg. OK, de melyik?

Kutyánk vagy macskánk olykor elszökik/elkóborol és azt sem tudjuk merre jár. Erre találták ki már egy ideje a házikedvencekre szerelhető GPS-t. Azonban a kedvencünk nyakába  lógatott helymeghatározó rendszert több módon is lehetne használni - ráadásul a szolgáltatást nyújtónak profitorintáltan.

Addikt Twitter használóvá váltam az elmúlt időben. Használom számítógépről és mobilról egyaránt. Egy időben kipróbáltam az sms-es verziót, de az vhogy nem tetszett. Azonban van egy pár dolgok, amiket még el tudnék a Twitterben viselni.

A Neworleansblog legutóbbi bejegyzését olvasgattam, amikor megütötte egy részlet a szememet: "És nagynehezen eljutottam a postára is, beszereztem hagyományos bélyeget ..., amit akár bankautomatából is vehettem volna, de ezt nem tudtam." És, tényleg! Az ATM pont az az eszköz, ahová úgy indulsz el, hogy biztos van nálad (virtuális) pénz; ráadásul egy olyan fizetési/felvételi hely, amit az emberek (akinek van kártyája) ismer és gond nélkül tud használni. Akkor miért ne lehetne kibővíteni a pénzfelvételt és az egyenlegfeltöltés más szolgáltatásokkal is?

Valahogy a politikával is úgy vagyunk, ahogy a szappanoperákkal és valóságshow-kal: tagadjuk, hogy érdekel/nézzük, legtöbbször nem akarunk róla nyilvánosan beszélni -, de mégis meg van a véleményünk és ha más belevág (és főleg, ha azonos a véleményünk) heves érzelmekkel kontrázunk rá. Ráadásul, a mi politikusaink sem fukarkodnak hülyeségeket mondani, szánalmas ígéreteket tenni vagy előnytelen arcot vágni - akárcsak nemzetközi társaik. Éppen ezért furcsa nekem, hogy a polikusaink ilyen megnyilvánulásait nem tudom elérni csengőhang, oplogó és más hasonló formátumban - pedig a weben tonnaszámra vannak ilyen videók, képek, hanganyagok stb.

Nem vagyok egy nagy hi-fi guru, úgyhogy lehet, hogy van ilyen eszköz vagy megoldás. Ha mégsem lenne, azért mindenesetre megosztom veletek a gondolatot - lehet róla vitatkozni, továbbgondolni.

Viszonylag gyakran utazom vidékre vagy külföldre autóval. Természetesen, a rádióból a kedvenc adóim szólnak ilyenkor, hogy segítsenek az utazások egyhangúságát megtörni. Ahogy távolodok mindennapi környezetemtől úgy szoktak lassan romlani, majd eltünni a csatornák. Helyettük jön a recsegés, a már rongyosra hallgatott CD-k valamelyike vagy a tekergetés és fülelés. Pedig lehet, hogy lenne jobb módszer is.

Szakad az eső és tönkre ment az esernyőd? Elfelejtettél elég lisztet venni és már nekifogtál a sütésnek? Szükséged lenne egy ütvefúróra az új könyvespolc felszereléséhez? Pedig nekem van 2 esernyőm és úgyis a városba tartok - kölcsönadnám az egyiket. Jah, és a szomszédnak van lisztje és ütvefúrója is...de ki tud erről?!

A tömegközlekedési járműveken elhelyezett hirdetések ma inkább a nagy tömegekhez szólnak, nagyritkán azért előfordul, hogy egy-egy járat - ami a hirdető irányba közlekedik - egyedi hirdetést kap; azt is (Budapesten) kívülre.

Amiben csak az a furcsa, hogy az utasok a közlekedésben a járművet leginkább belülről látják és az általános hirdetésnek nincs köze a lokális területhez vagy az utazó esetleges igényeihez. Aztán az is érdekes, hogy amíg a kereskedők harcolnak azért, hogy egy megállóhoz közel legyen a boltjuk (ha nincs ott járat vagy megálló, akkor alakítsanak ki egyet), addig az előttük közlekedőket nem próbálják megszólítani. Pedig a technikai háttér talán már most is adott lehetne, de legalábbis az ilyen cikkek alapján a jövőben biztos az lesz.

Néha feltünnek olyan buttonok az oldalakon, blogokban, amik egy támogatói kampány része: támogatom, hogy mentsük meg a bálnákat/macskákat/kutyákat stb. Aztán az iWIW-en az emberek még önként is csatlakoznak azokhoz a csoportokhoz, amikkel szolidaritást vagy közösséget szeretnének vállani: IMA Konferencia, Coke Klub, A Sárga Suzukisok klubja... És persze szeretjük kirakni a bizonyítványainkat: Google vagy eTarget minősítés stb. A valahova tartozást vagy valaminek a birtoklása és annak bemutatása minket minősít.

Vendéglátóhelye válogatja, de ha nem étteremben vagyok szeretek keveset várni a pincérre/pultosra és kifejezetten utálom 10 percnyi vadászat után 2 kiabálós mondattal elmondani, hogy ugyanmár hozzon még egy bodzaszörpöt. Kellemetlen, amikor egy nagyobb asztaltársaságba érkezik egy új ember és éppen előtte hozták ki az italokat és a pincér ezért a köv 15 percben biztos, hogy az asztal felé se fog nézni. Kedvencem azonban a fizetésre várás - a kellemes, beszélgetős este egyik legrosszabb lezárása, amikor a társaság indulna és ahelyett, hogy egymással foglalkoznának még a megmaradt percekben mindenki jobbra-balra tekintget, hallgat és furcsa hirtelen mozdulatokkal próbálja magára felhívni a személyzet figyelmét.

A WOM (szájhagyomány) marketing előnyeiről sok, a területen nálam jóval tapasztaltabb ember írt már; az affiliate (partnerprogram) rendszerekről is van bőven szakirodalom. Ezért inkább egy gyakorlati ötletet szeretnék veletek megosztani, ami ezekre épül és úgy vélem a prémium és magasabb árszegmensbe tartozó termékek értékesítésénél lehetne használni.

A hétvégén Bécsben voltunk a feleségemmel, igyekeztünk a bevásárlásokon túl is megismerni a várost - érdemes, mert Bécs rengeteg szép dolgot és sok megfontolandó ötletet rejteget. A várostervezési és kultúrális megoldások helyett inkább egy olyan ötletet osztanék meg veletek, ami bár apró és egyszerű mégis több előnnyel járhat.

A Praterben sétálva az óriáskerék felé vettük az irányt, hiszen a várost megtekinteni fentről mindig érdekesebb. A kasszánál böngésztük a szolgáltatások kínálatát és árát, amikor megláttam egy plakátot: 'Válts A1-re és 1 euró kedvezményt kapsz a belépőből!'.

Vannak szolgáltatások, amik akkor érnek be és fejlődnek dinamikusan, ha megelőzve a piacot maguk alakítják azt. Szerintem, a mobilra optimalizált tartalom előállítása is ilyen. A mobilról való netezés idehaza még csak egy igen szűk réteg számára ismert és bevett gyakorlat: ha éppen keresünk vmit, el szeretnénk olvasni a leveleinket vagy csak post-olnánk egyet a lehetőség már sok esetben adott - ennél is világosabb, h a technológia már ott van a legtöbbünk zsebében.

Persze, a technológián kívül több dolognak is meg kell valósulnia, h népszerű legyen ez az elérési mód is: ismerni kell a mobiltelefonnak ezt a lehetőségét és használni is tudni kell, az árak képzésének elérhetővé és érthetővé kell válnia, lennie kell elegendő hasznos tartalomnak és funkciónak. Az ismeretterjesztésben sokat tudnak segíteni a mobilszolgáltatók és a média, az árak a használat terjedésével és a hype-al átláthatóvá fognak válni, a tartalom viszont elsősorban rajtunk múlik. Azért a hype-hoz és a média figyelméhez vmit le kell tenni az asztalra és ahogy a hagyományos interneten, a mobilon is igaz a mondás: "content is king". Szóval, csináljunk mobilos tartalmakat vagy legalábbis segítsük azok létrejöttét!

Nem tudom hányan emlékeznek még a "nagy hazai linkgyűjtő-oldal csatára", amikor hirtelen több ilyen szolgáltatás is megjelent a palettán a Digg sikerén felbuzdúlva. Azóta a kedélyek mintha alább hagytak volna és nekem úgy tűnik, h a szolgáltatások sem hozták a kiugró sikert és forradalmat, amit sokan szerettek volna belelátni. Időközben az ősanya, Digg, viszont fejlődik, augusztus közepén thumbnail-ek jelentek meg YouTube videókkal, 22-re pedig még az arculatot is kicsit gatyába rázták. A hazai piac viszont mintha aludna vagy már nem hisz ebben a műfajban...?

Nagy pártolója vagyok a mobilon elérhető internetnek: egy "mindenkinél" már meglévő, ismert és viszonylag olcsó eszközzel elérni a netet nem csak az offline világban mozgó embereknek nyit új távlatokat, hanem az online világban jelenlévő szolgáltatók is új piaci szegmenshez juthatnának. Ezért azon gondolkodtam, h milyen kampányt lehetne indítani azért, h még jobban megismerjék és használják az emberek ezt a csatornát. Mint minden innovatív megoldásnál egy új használati forma elterjedése nagyban függ a szolgáltatóktól - esetünkben a mobilszolgáltatóktól. Ezért elsősorban rájuk szabott kampányban gondolkodtam.

A kis, weboldalakba beilleszthető alkalmazások korát éljük. Sok ilyen kis alkalmazás létezik, amit a személyes oldalinkba (blogunkba, social profil oldalunkba, képgalériánkba stb.) illesztve extra szolgáltatásokhoz jutunk. Az, h kinek mi tetszik és mik a számára hasznosak egy-egy hype vagy a felhasználók kedve dönti el. Egy viszont mindegyik ilyen szolgáltatásban közös: azért csináljuk, mert szeretnénk tenni/mondani/mutatni vmit a többieknek - és így persze érdekelnek azok is, h vajon a véleményünk eljutott-e hozzájuk és ha igen, akkor pontosan kikhez.

A boltokba lépve zúdulnak ránk a termékekhez csomagolt ajándékok, a szórakozóhelyeken csupa márkázott kiegészítőt kapunk. Nem véletlenül: az ajándékkal kiegészített (esetleg árukapcsolt) termékek jóval vonzóbbak a mezitlábas társainál és a brand-et is építik.

Melyikünk nem kívánt már meg egy-egy igen szép hamutartót, söröskorsót, napernyőt és próbált rá alkudni a pincérnél (vagy csak zsebre vágta)? Gondolom, azzal sem vagyok egyedül, h egy brand "speciális" kiadásait gyűjtöm. Pár hete a Klauzál térnél sétálva egy "Volt fesztivál"-os boltra leltem, ahol a már lezajlott fesztivál reklámtárgyait vagy Sziget polót is lehetett kapni. Anno a kupakok Coca Colás poharakra váltásának külön feketepiaci ára volt - ha nem volt elég kupakod, akkor vehettél pénzért...

Szeretünk közlekedni, na jó, legalábbis muszáj közlekednünk. Ehhez képest a dugók és az időjárás mindig rákfenéi voltak ennek a tevékenységünknek. Ki indulna el abba az irányba, ahol jégeső ver el éppen mindent? Ezért tetszett meg és raktam el a kedvenceim közé ezt a képet. Sajnos, idehaza ilyen szolgáltatás nincs (a képen látható sem működik az USAban mindenhol), így elkezdtem gondolkodni azon, h hogyan is lehetne megoldani...

Sok blogot indítottam már. Van, amit a mai napig írok, van amit pár post után inkább az enyészetnek adtam át. Ez most ismét egy rendhagyó (és talán hiánypotló is) lesz.

Szerencsére az utóbbi években már azt csinálhatom és azért is fizetnek, amit mindig is szerettem volna - az ötleteimért. Persze, az ötlet nagyon sok fajta lehet; én mióta az alma mater falait elhagytam a reklámszakmában dolgozom - így elsősorban reklámötleteket, azon  belül is online megoldásokat és innovatívabb, interaktív ötletek kidolgozásával töltöttem az időmet. A kisebb hazai és nagyobb multinacionális reklámügynökségek szárnyai alatt számtalan projektben vehettem részt - jó pár igen sikeres lett, de persze voltak melléfogások is.