Több mint 3 évvel ezelőtt írtam először a közösségi vásárlásról, akkor még idehaza senki nem foglalkozott ezzel a területtel. Azóta nem csak pár év telt el, hanem sok jó megoldás született a hazai piacon is, amik folyamatosan fejlődnek. Azonban nem csak a nemzetközi és hazai szereplők, hanem én is gondolkodtam, hogy milyen lehetőségek rejlenek még ebben a területben - és az Ötletláda hagyományaihoz híven, ezeket most meg is osztom veletek.
Mind a nagy nemzetközi közösségi vásárlós és kuponos oldalak (Groupon, Livingsocial stb.), mind a lokális szereplők csak az adott ország nyelvén (vagy annak fő nyelvén) jelenítik meg az ajánlataikat. Így például a hazai ajánlatok csak magyarul érhetőek el. Azonban sok olyan szolgáltatást kínálnak, amely más, az adott országban látogatóknak is érdekes lehet (turistáknak vagy ott élő külföldieknek). Ezzel a fajta "zártsággal" ezek a szolgáltatók elveszítik az adott országba áramló, helyi nyelvet nem beszélő és a helyi weboldalakat/szolgáltatásokat nem ismerő vásárlói réteget. Például a magyar piacon szereplő nagy szereplők nevei és elérhetőségük szinte biztosan ismeretlenek a külföldieknek, ha pedig meg is találják őket a nyelvi sajátosság miatt a szolgáltatás kezelhetetlen.
A megoldandó lehetőség egy olyan egységes platformot létrehozása lenne, ahol a turistavilágban leginkább ismert és használt nyelven - angolul - elérhetőek a turistáknak érdekes, kedvezményes ajánlatok. Mindezt olyan módon, hogy a lehető legkevesebb emberi erőforrás befektetéssel a lehető legnagyobb piaci területet le lehessen fedni és azok támogassák mind kisebb, mind nagyobb helyi közösségi és kuponos oldalakat.
Megoldási lehetőség egy Marketplace létrehozása lehetne, amely célzottan egy célcsoportra fókuszál - a turistákra. A turisták az a célcsoport akik pontosan tudják hogy mikor és hova fognak utazni és ott előre tervezett programok alapján látogatnak meg helyeket, próbálnak ki szolgáltatásokat. A Marketplace létrehozásával egy olyan felületet nyitunk, ahol egy meghatározott nyelven (angolul) feltölthetik az adott országban már működő kuponos oldalak az ajánlataikat és azt aggregált formában a rendszer a látogatóknak felkínálja.
Üzleti célcsoport a forgalmukat növelni kívánó helyi kuponos és közösségi vásárlói oldalak (jellemzően a long tail-ben), amelyek ajánlatai érdekesek lehetnek a turisták számára is.
Rendszer működése a turisták szemszögéből: Amikor a felhasználó felkeresi az oldalt 2 adata megadásával a rendszer felajánlja a számára az adott időben elérhető (beváltható) ajánlatokat: melyik országot és várost látogatja meg, és mettől meddig fog ott tartozkodni. Az ajánlatot a site-on közvetlenül megvásárolhatja a felhasználó, a kupont pedig a helyi partneren keresztül kapja meg.
Rendszer működése az üzleti felhasználók szemszögéből: A Marketplace-re csak más deal vagy kupon oldalak tölthetnek fel ajánlatokat, közvetlen értékesítés (mint ahogy a Groupon csinálja) nincs, így nem jelent konkurenciát a már meglévő piaci szereplőknek. A feltöltött ajánlatnak angol nyelven kell elérhetőnek lennie és érdekesnek kell lennie a turistáknak vagy expat-oknak. A feltöltött ajánlatot a rendszer adminisztrációs személye ellenőrzi és jóváhagyja vagy elutasítja. A vásárlásokért kapott összeget a site tulajdonosa közvetlenül megkapja.
Üzleti model: Mivel Marketplace-ről beszélünk így a közvetlen fő bevételi forrás a szolgáltatás működéséből származik. Ebből két megoldást dolgoztam ki, amely így egy szélesebb üzleti kört tud lefedni (biztos van még más megoldás is). A két fizetési model opcionális.
1. Azon oldalak amelyek lokális verziói nem angol nyelven futnak: listázási díjat fiezetnek + pár százalékos díjat a megrendelések után. Ebben az esetben a felhasználók adatai a "groupon for tourists" rendszer üzemeltetőié.
2. Azon oldalak amelyeknek lokális verziói angol nyelven futnak: Az első model helyett lehetőség van egy CPC fizetési modellbe való belépésre is. Ennek lényege, hogy az ajánlatot befűzzük az oldalba. Ha a felhasználó azt meg akarná venni átkerül a partner oldalára. Ezért kattintásokért fizet az oldal tulajdonosa. Ebben az eswetben a felhasználó vásárláskor megadott adatai a partneré.
A fizetés mindkét esetben prepaid módon történik, azaz a egy keret feltöltésével kialakul egy keret, melyből a jutalékok levonásra kerülnek. A listázási díj csak akkor kerül levonásra ha az adott ajánlatot jóváhagyta a Marketplace üzemeltetője.
Mivel a turizmus szektor elég felépített az online térben, így cross sellingel és hirdetések beemelésével is kiegészíthető az üzleti model. De ez úgy vélem nem lehet elsődleges bevételi forrásként meghatározni. Szintén van arra lehetőség, hogy kiegészítő szolgáltatások fejlesztésével/aggregálásával a szolgáltatást kibővítsük akár más platformok (pl. mobil) felé.
Kiszállási lehetőség: Mivel a koncepció worldwide terjeszkedésre van kidolgozva (és ezért független idényektől és egyes országok gazdasági teljesítményétől), így azon szolgáltatások akik jelenleg turisztikai szállásfoglalással vagy turisztikai szolgáltatással foglalkoznak mind érdekeltek lehetnek a rendszerbe való beszállással vagy annak megvételével. Ez a szegmens eddig is egyre inkább online fókuszt kapott, és a lokális közösségi vásárlás összekapcsolásával új lendületet kaphatna. Ez a szektor nem csupán a kiszállási pont, hanem a Marketplace bevezetésének első lépése is lehet, hiszen a magas számú látogatót garantáló partnerek bevonásával máris vonzóbbá válhat a szolgáltatás a leendő Daily Deal partnerek számára is.
Fotó: williamcho
Véleményetek